A Mosolyherceg története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sziget, amit egyszer volt hol nem volt úgy hívtak Élet. Ezen a szigeten sokan elfértek, emberek, állatok, gépek, feketék, fehérek, szürkék és rózsaszínek, csúnyák, átlagosak, szépek.

Az Élet egyik oldalán terült el az Érzelemvilág, mély tengerlelkekkel, hullámvölgyekkel, tüskés bokrokkal, tiszta tavakkal, tünékeny bárányfellegekkel és borús gomolyfelhőkkel. Az Élet felszínén pedig nem sokkal az Érzelemvilág felett lebegett a Mosolyherceg Palotája.

A Herceg különleges fiú volt, burokruhában született, amit soha nem hagyott el, így bárhova ment, a burok megvédte őt minden az Érzelemvilágból arra tévedő gomolyfelhőtől és égig érő tüskés paszulytól. A Palotája lapos volt, így nem verte bele a fejét a magasságokba, a mélységektől pedig egy biztonsági háló védte. Gondosan ápolt kertje végében rabja volt a Szabadság, vagy ő volt rabja a Szabadságnak, ki tudja már. Nem mondhatni, hogy barátság volt ez, inkább haverság, együtt jártak talpon állni a 18-as számú italboltba, vagy áteveztek valahova egy cipőben széttáncolni azt. Egymás elkötelezettjei voltak, mégsem ismerték a másikat, de magukat sem igazán. A Szabadság csak egy gúnyát hordott és bármennyire szerette volna másban is megmutatni alakját, a fiú nem engedte neki, hogy több színben, formában és anyagban tündököljön. A herceg burokruhája bezzeg örök volt, sosem repedt meg, édesanyja mindig gondoskodott arról, hogy ép maradjon, ha úgy látta vékonyodni kezd, ezüstfonállal varrta be. A fia ruhájába aranyszín betűkkel édesapja hímezte bele hitvallását „Jólesz!” 

A herceg nem tudta milyenek a valódi érzelmek, sosem volt szomorú igazán, de boldog sem, sosem szeretett senkit erősen, de sohasem gyűlölt, mindig csak elégedett volt és kiegyensúlyozott.

Egyik nap azonban megváltozott a Mosolyherceg léte, az Élet ura a Sors elkezdett unatkozni és úgy döntött leckét ad a fiúnak, ledobta hát az Érzelemvilág lakói közé. A herceg odafentről, az Élet felszínéről sokat tanulmányozta már az idegen világ lakóit, úgyhogy, amikor közéjük pottyant, semmi sem érte váratlanul. Ráadásul magával rántotta a Szabadságot is, aki nélkül egy lépést sem tett volna. Az Érzelemvilágban egy kényelmes, pontjó házban lakott, ez elégedettséggel töltötte el. Mivel imádott új dolgokat felfedezni és mindig mosoly pihent a szája szegletében hamar talált barátokat, de a lelkesedése sokszor alábbhagyott, amikor szembe találta magát az Érzelemvilág lakóinak sajátjával, a számára oly idegen érzelmekkel. Vágyott is rájuk meg nem is, megérintette a Szomorúságot, de mire megfoghatta, megérthette volna a lényegét, már el is engedte, beleszagolt az Önfeláldozás nyakába, de nem szívta ki belőle az illatát. Megpróbálta megízlelni a Szerelmet, de csak megnyalta a nyelvével, nem tudta kivárni, amíg kibomlik zamata. Néha szeretett volna tartozni valakihez, ilyenkor meggyújtotta a másikat, de nem égett el vele együtt, a hamuján pogácsát sütött és jóízűen megette. A szépet hamar megtalálta egy harmonikus alakban, egy csinos ruhában, egy festményre pingált szabályos arcban vagy egy arcra festett képben, volt hogy elidőzött egy-egy ilyen felett, de nem tudott hosszasan gyönyörködni benne. Az érzelmek nem érinthették meg soha, mivel a herceg nem tudta nekik odanyújtani a kezét vagy ha játékosan néha feléjük is intett, hamar elkapta azt.

Teltek, múltak az évek és a herceg még mindig nem ismerte meg az érzelmeket, amikor szembe jöttek vele az utcán, de akkor sem amikor bekopogtak az ablakán. A Tisztaságot kedvelte, ha a kocsijáról volt szó, az Őszinteségnek örült, mert ritkán találkozott vele és izgalmasnak találta, az izgalomhoz pedig vonzódott.

Időközönként más és más alakban a Szerelem is felcsengetett hozzá éjszakánként, ilyenkor ő unottan a másik oldalára fordult és aludt tovább, hiszen túl szép volt az álom és veszélyesen zajos a valóság. Ha néha be is engedte az otthonába, burokruhája alá sosem férkőzhetett, bármilyen különleges és csinos alakot is öltött. Volt, hogy beköltözött hozzá, de a herceg sokszor nem járt haza, mert gondolatban elkóborolt a Vággyal vagy elvitte ismeretlen vizekre hajókázni a Bujaságot.

 Egyik nap azonban olyan dolog történt, amire a herceg nem tudott felkészülni. A Sors rossz szemmel nézte, hogy a fiú nem tanult semmit az Érzelemvilág lakóitól, így valamelyik éjjel levágta róla burokruháját és ellopta azt. A Mosolyherceg ezt is ugyanolyan jókedvű közönnyel fogadta, mint élete egyéb történéseit. A Szabadsággal mint minden péntek este, most is ugyanúgy elindultak az Érzelemvilág legfakóbban pislákoló bugyraiba, az úgynevezett szórakozóhelyekre. Minden ugyanúgy zajlott, mint azelőtt, csakhogy amikor a herceg nem figyelt, a bárpultnál a Betegség a Sors parancsára belebújtatta a Tehetetlenséget és a Fájdalmat az italába.

Másnap reggel valami furát érzett a gyomrában, amely egészen a torkáig kúszott, nem tudta mi ez, csak sejtette, hogy valami egészen új. Nem foglalkozott vele, gondolta felhívja édesanyját, hogy varrjon neki egy új burokruhát és majd elmúlik. A hercegné így is tett, megvarrta a ruhát, ráadta gyermekére és gondosan elsimított rajta minden rakoncátlan ezüstszálat, hogy a fiát távol tartsa a Tehetetlenségtől és a Fájdalomtól.

Teltek-múltak az évek és a Mosolyherceg továbbra sem tanult semmit az Érzelemvilág lakóitól. A Sors úgy döntött újabb leckét ad a fiúnak. Megint ellopta a burokruhát és amikor a herceg és a Szabadság elmentek a törzshelyükre, a Sors megbízására az Erőszak a Fájdalmat és a Megválaszolatlan Kérdéseket bújtatta az italába.

Másnap reggel a herceg valami furát érzett a gyomrában, amely egészen a torkáig kúszott, nem tudta mi ez, csak sejtette, hogy valami egészen új. Nem foglalkozott vele, gondolta felhívja édesanyját, hogy varrjon neki egy új burokruhát és majd elmúlik. A hercegné így is tett, megvarrta a ruhát, ráadta gyermekére és gondosan elsimított rajta minden rakoncátlan ezüstszálat, hogy a fiát távol tartsa a Megválaszolatlan Kérdésektől és a Fájdalomtól.

Újabb évek teltek el és a Sors nem felejtette el a herceget. Megkérte a Kudarcot, hogy bújtassa bele a Fájdalmat és Kétségbeesést az italába. A Kudarc így is tett.

Másnap reggel a herceg valami furát érzett a gyomrában, amely egészen a torkáig kúszott, nem tudta mi ez, csak sejtette, hogy valami egészen új. Nem foglalkozott vele, gondolta felhívja édesanyját, hogy varrjon neki egy új burokruhát és majd elmúlik. A telefont azonban nem vette fel senki. A Mosolyherceg minden nap újra és újra tárcsázott. Ahogy szaladtak a napok úgy rohantak át a herceg nappaliján a Megválaszolatlan Kérdések, a Tehetetlenség és a Fájdalom. Utolsóként a Kétségbeesés érkezett meg. A herceg ekkor megfogta a Szabadság kezét, de hiába szorította, az nem tudott rajta segíteni.

Belenézett a tükörbe és észrevette, hogy már nem gyerek többé, szeretett volna elbújni a kuckójába, amit édesapja épített neki. Kiszaladt az udvarára, hogy megnézze megvan-e még a régi Palotája, de nem találta odafenn, a helyén egy szivárvány tündökölt. Ahogy az égen megpillantotta a borús gomolyfelhők közt elő-elő bukkanó bárányfellegeket, elkezdett benne csírázni valami új. Valami több, mint kellemes és tetőtől talpig elborította.

Hogy mi történt ezután? A Herceg azóta is a Szabadsággal él, de már kezdik megismerni egymást. Ők ketten együtt remélik, hogy a Szerelem még nem felejtette el a Herceget és egyszer újra  kopogtat az Önzetlenséggel, a Gondoskodással és Szeretettel, hogy új ruhát adjon a Szabadságnak. A Mosolyherceg ismeri az elégedettséget és a kiegyensúlyozottságot, megtanulta milyenek a valódi érzelmek, már volt igazán szomorú, tudott haragudni is, kezdi megismerni a Boldogságot, de még sosem szeretett igazán erősen.

Reméljük megtanul élni, amíg meg nem hal.